Egy vers - egy kép:
Muhi János: Mesélj apu
Mesélj nekem apu,
Mi az, hogy becsület?
Hogyha az van nekem,
Jár érte tisztelet?
Milyen lesz apu,
Az igaz szerelem?
És ha majd elmúlik
Akkor az fáj nekem?
Vannak-e apu,
Ma is istenek?
Hisznek-e még bennük,
Most is az emberek?
Van-e tényleg élet
A halál után?
És ha ezt kérdezem,
Miért nézel bután?
És ha majd felnövök,
Nekem is lesz sorsom?
Mert most a tanulás,
Az a legfőbb gondom.
Miért lesznek rosszak,
Apu, az emberek?
Hogy lehet, hogy vannak
Éhező gyerekek?
Ha a munkádért mindig
Megkapod a béred.
A hónap végén akkor
Miért nincsen pénzed?
Ha rám nézel, látom,
Fátyolos a szemed.
Hogyha én nem lennék,
Könnyebb volna neked?
Hogyha öreg leszek,
Nekem is lesz szagom?
És az unokákat
Én is elronthatom?
A szomszéd néniből
Mikorra lesz banya?
Hogy lesz egy országból
Mocskos zsiványtanya?
Sok mindent nem tudok,
De egyet, elhiheted,
Megmutattad nekem,
Milyen a szeretet.
Ne búsulj, apa,
Nem számít a pénzed,
Mert jó, hogy velem vagy,
Én így szeretlek téged.
Nemes Nagy Ágnes: Macska
Jött a macska, jött a lépcsőn, nyújtózkodva szélesen,
karcsú mancsát majd kinyújtva, majd behúzva kényesen,
mint a tigris, mint a hattyú imbolyogva és puhán,
bombafojtó homokdombra pincelépcső oldalán.
Macska, macska, állatocska gyermekecske, csillagocska,
lágy pihéjű őszi pitypang, bő ruhájú mályva csokra,
könnyű szélben, öntudatban borzolódva, szenderegve,
mint növény, vagy régi szobrok napsugáros, szent berekben,
macska-isten, macska-álomkönnyű keccsel, pöttyös hassal,
bombafojtó homokdombra csak egy percre vígy magaddal!
Szívemben mindig lesz egy hely ...
Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.
Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé ,már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.
Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!
S nagy sokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!
(Heinrich Heine)
Hirth Éva: ŐSZI ERDŐ
Szeretem, ha már nem éget a nap,
az erdőben sétálok,úgy megnyugtat.
A fák között át szűrődik a nap sugara,
Bőröm, kellemesen simogatja...
Szeretem, ha susognak a fák,
szeretem hallgatni, olyan lágy,
szeretem, ha a szellő beletúr hajamba,
szeretem, mikor összekuszálja!
Száraz leveleken lépkedek,
felreppennek,s lebegnek,
a vékony ágak, talpam alatt reccsenek,
zavarják , e nyugtató békés csendet.
Oda érek az erdő pereméhez,
a tisztáson ki patak csörgedez,
elsodorja az apró kavicsokat,
itatgatja az állatokat, bogarakat.
A fű is felhúzta őszi ruháját,
már nem járja a szellővel táncát,
befejezte vele nyári románcát,
elfeküdve várja... a hó takaróját...
Szeretek ősszel sokat sétálni,
hagyom a lelkem békésen szárnyalni,
a madarak is hangosabban énekelnek,
készülnek a télre... helyet keresnek..
Bodnár Éva: Még itt vagyok
Még itt vagyok, még vonz a Föld, az élet...
Még van gondolatom, s ha kell, beszélek.
Bár ostoba, csalóka álmok kényszerében,
a helyes utat gyakran elvétettem...
Fel nem adom mégsem!
Nincs bennem gyűlölet, sem ártó szándék.
Talán a szavakkal, ha keményebben bánnék...(?!)
Nem érne annyi rúgás, nem lenne seb a lelkemen.
Könnyebb lenne az életem?
Ó, nem! Azt nem hiszem.
Mégsem kívánok szebbet, vagy jobbat,
csak annyit: olyan ember maradjak,
akinek jár a tisztelet -
aki szeretni érdemes...,
akit szeretni érdemes!
Hirth Éva: Vajon
A földről távozom, ha elhagy az élet...
Vajon velem jöhet majd a szeretet?
Vajon hova érkezek, ott várnak rám?
Vajon ott megláthatom... jó anyám...
A szívembe hatol a fájdalom,
vajon, hogy viseli el a családom,
gondolatok támadják meg elmémet,
nem tudom elhessegetni a félelmet.
Vajon látom még a kék eget, hegyeket?
Vajon látom az erdőket, legelőket?
Vajon a kispatakot látom e még?
Mikor a köveken ugrálva medréből kilép.
Vajon érzem még a vad, viharos szelet?
Az aranyló búzát, látnom kell, ha integet!
Vajon érzem még az eső finom ízét?
Érzem a fagyos hó, dermesztő hidegét?
Mikor melegíti testem a nap sugara,
mikor átölel éjszaka a hold karja,
a millió csillag csak nékem táncol,
hiányozni fognak... Lehetek bárhol...
Vajon ott nem lesz gyötrelem, fájdalom?
Nem harsog hangosan vidám kacajom!?
Félek, hisz ez mind maga az élet,
e csodás dolgok nélkül...ott nem is lehet élet...
Horváth M. Zsuzsanna: Életünk útja...
Életünk útja, gyöngyszem kövekkel van kirakva.
Néha szépek, olykor nehezek, de büszkén viseljed!
A saját életköveink.
Hozzánk tartoznak, emlékeztetnek a múltra...
Csiszolgassuk tiszta szívvel,
jósággal és szeretettel.
Fényük soha ne fakuljon,
emlékként örökké a szívünkben lakjon.
Életmorzsák, gyöngyszem kövek,
életutunkon velünk jönnek.
Aranyosi Ervin: Színes cseppek…
Pár csepp sárga, pár csepp piros,
csepegteti szerte-széjjel.
Színnel telik a “papiros”,
ahogy fest a lenge széllel.
A nyár zöldjét felcserélte,
itt az őszi új ruhája.
Csak az ősz napjait élte,
s benne búja és a bája.
